European Conservative: így bukta el a bizalmat már a beiktatása előtt Merz

A leendő kancellár változást ígért, de látszólag mindent megtesz, hogy a dolgok úgy menjenek tovább, mint eddig.

Nem tűrnek tovább Merkel földijei.
Súlyos következményekkel járt a párt bázisán, hogy a Friedrich Merz vezette Kereszténydemokrata Unió, a február végi német Bundestag-választások győztese alig tudott érvényesíteni jobboldali politikai pozíciókat a szociáldemokratákkal folytatott koalíciós tárgyalások során.
A mai napon Kühlungsborn városának CDU-alapszervezetének vezetése testületileg, a párttagság pedig szinte egészében kilépett a pártból.
Az azonnali kilépésüket bejelentő levélben a helyi CDU-sok hangsúlyozzák: „mindannyian bizonyos meggyőződésekből és alapértékekből kifolyólag léptünk be a CDU-ba”, s ha „olyan vörös vonalakat lépnek át, amelyek tönkreteszik ezen értékeket, akkor szükségszerű konzekvenciákat levonni”. Indoklásukban a képviselők nem kertelnek, világossá teszik, hogy kilépésükre azért kerül sor, mert Friedrich Merz, Németország leendő kancellárja a CDU alapértékeit árulta el. „Az adósságfék a CDU DNS-e, s ezt az aktuális alkotmánymódosítással tényszerűen kiiktatják” egybillió euró adósság felvétele érdekében – panaszolják a képviselők, akik kifogásolják azt is, hogy a 2045-re elérendő klímasemlegesség bekerült a német alkotmányba, amivel számukra „végleg betelt a pohár”.
Emlékeztetnek: ennek a politikának a következményei már most láthatók „emelkedő infláció, növekvő árak, masszívan növekedő kamatterhek és a fiatal generációra testált nagy teher” formájában,
miközben Németországnak nem adósságra, hanem alapvető reformokra volna szüksége. A képviselők nem bíznak abban sem, hogy az SPD-vel koalícióban elérhetne a CDU egy valódi migrációs fordulatot.
„Tudjuk, hogy a koalíciós tárgyalásokban szükség van kompromisszumokra. De azt kell megállapítanunk, hogy a választásokon győzedelmeskedő CDU a folyamatban lévő tárgyalásokban szinte meg sem jelenik. Ezt drámai módon mutatják úgy az eddigi előzetes tárgyalások, mint az alkotmánymódosítások” – fogalmaznak.
Levelük zárásául arra is felhívják a figyelmet, hogy a CDU-nak a továbbiakban jobban kell tárgyalnia ahhoz, „hogy elkerülhessen egy további kilépési hullámot”.
A kilépők között van Katrin Ziesig-Wendt városi CDU-elnök; első és második helyettese, Johannes Hülsmann és Lars Zacher frakcióvezető; Stephan Krauleidis frakcióvezető-helyettes; hét önkormányzati és egy járási tanácsi képviselő.
Kühlungsborn Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban, a Balti-tenger partján található kisváros. Hosszú ideig ez a vidék volt Angela Merkel politikai otthona, hiszen a tartomány egyik választókerületét képviselte a Bundestagban Németország 2005-2021 közötti, nagy hatású kancellárja az 1990-es egyesüléstől visszavonulásáig. Az itteni, kelet-németországi CDU-sokat érinti a legérzékenyebben az Alternatíva Németországnak (AfD) felemelkedése. Merkel egykori választókerülete, a rügen-greifswaldi 15-ös idén először AfD-s képviselőt választott Dario Seifert személyében 41,1 százalékos szavazati aránnyal; a Kühlungsbornt is magában foglaló 13-asban 36,9 százalékkal szintén AfD-s képviselő, Christoph Grimm győzött. Ugyanez a helyzet az egész tartományban:
Mecklenburg-Elő-Pomeránia mind a hat választókerületében, még a legvárosiasabb schweriniben és rostockiban is az AfD győzedelmeskedett,
igaz, az új német választójogi törvény értelmében (amely az egyéni mandátumokat csak akkor osztja ki a győzteseknek, ha az a Bundestag listás szavazatok által megszabott arányosságát nem veszélyezteti) a hat győztes AfD-sből csak öt vehette át mandátumát.
Nyitókép: INA FASSBENDER / AFP